Hogyan csökkentsük az internetadó költségeit?

Bár még csak tervezet, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy be fogják vezetni az internetadót, ami a vállalkozásoktól elkezdve a kisemberekig mindenkit sújtani fog. Az első megszellőztetés szerint minden megkezdett gigabyte-ért 150.-ot kellene a szolgáltatóknak fizetni. Igen ám, csak, hogy ezt nem fogják tudni benyelni, és rá fogják hárítani az emberekre.

Még semmi sem biztos

Egyelőre még csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan és miként fogják bevezetni az internet megadóztatását. Valószínűleg valami felső plafont fognak bevezetni , már lehetett hallani 3000.-os maximumról is, ám ez az összeg őrületesen sok ahhoz képest, hogy kétezer-háromezer forinttól már lehet kapni korlátlan internetet. Azonban még semmi sem biztos, csak az, hogy lesz. Az emberek elégedetlenek, már tüntetni is mennek.

Internetadó

Internetadó: Több száztól több ezer, tízezer forintig terjedhet az új adó. Hogy csökkentsd? Lásd a cikket!

Műholdas internet

Műholdas internetre való átállással elvileg kijátszható lesz az internetadót, ehhez nem magyar szolgáltatóhoz, hanem egy külföldihez szerződünk. A Tooway és a SES rendelkezik európai lefedettséggel, előtti 22, utóbbi 20 megabit/másodperces sávszélességet ajánl. Sajnos azonban az áruk a magyar pénztárcához képest borsos, a Toowayt 100 euróért, a SES-t 77 euróért tudhatjuk magunkénak. A SES-nél elképzelhető, hogy belassítják az internetet a csúcsidőben, ha ezt választjuk, ezzel is számolnunk kell.

Ráadásul sajnos ezt a magas havidíjat egyéb költségek is terhelik: parabolaantenna vagy földi vevőegység is kell ahhoz, hogy működni tudjon, ezek az eszközök 100-319 euró között változnak, ráadásul az aktiválásért is kell fizetni. Kizárólag azok számára érheti meg, akik tényleg irtózatos mennyiségeket töltenek fel és le, és tényleg az előfizetőkre hárítják a 150.-/GB adót.

Költségek lefaragása

Amennyiben előfizetésenkénti díjat állapítanak meg, megoldás lehet a szomszédokkal közös internet használata, ehhez csupán egy előfizető és egy normális WiFi router kell, és már lehet is szórni a netet a világba.

Az Opera böngészővel is jelentősen lehet csökkenteni az adatforgalmat, nemcsak asztali gépekre, hanem okostelefonokra szánt változata is van. Az Opera Turbo funkcióval az adatforgalmat jelentősen lehet csökkenteni, ha bekapcsoljuk. A flashben készült tartalmakat is lehetőség van blokkolni Firefox és Chrome alatt is.

Amennyiben a videotelefonálást és a Skype-olást lecseréljük gépelésre, akkor is csökkentjük az adatforgalmat.