Már gazdaságilag sem kifizetődő a házasság

Egyre negatív megítélése van az emberek részéről a házasság intézményének, márpedig ez a családforma rendkívül hasznos lenne ahhoz, hogy a nemzettudatos gondolkodás hosszabb távon, a családokra támaszkodva fennmaradhasson. A legfrissebb hírek szerint ugyanakkor már gazdaságilag sem éri meg összeházasodni valakivel, közgazdászok ugyanis bebizonyították, hogy míg régen főként anyagi megfontolásból kötötték össze az életüket a szerelmesek, addig ma már egészen más célok vezérlik őket.

Ezért házasodtunk régen

  • Ha a házasság megszűnésének oka a közös együttlétek csökkenése: akkor ezt meg kell nézned

Gary Becker, a Chicago Egyetem ismert közgazdásza egy tanulmány keretein belül bizonyította be, hogy régen az emberek azért kötöttek házasságot, hogy a kulturális és vallási szokásaikon túl biztonságos és jobb anyagi helyzetbe kerülhessenek. Becker egy komplett gazdasági modellt is felállított ezzel kapcsolatban, így a házasságot, illetve a családot egy mikro-egységként jellemezte, egyfajta vállalkozásként, amelyben a házastársak tudásuknak megfelelően termelnek. A közgazdász szerint régebben akkor és azért házasodtak össze a felek, ha ebben a bizonyos „vállalkozásban” a két fél közösen sokkal többet termelt, vagy sokkal többre volt képes, mint egyedül, tehát az összes haszon magasabb volt.

A bukásra ítélt kapitalista világrend előtt a nők szerepe természetesen nem termelőként volt jelen a házasságban, hanem családfenntartóként, vagyis jelenlétével a férfi több időt tudott tényleges munkával és haszonszerzéssel dolgozni, miközben valaki mosott és főzött rá, ezen felül pedig a gyermekeket is nevelte. Egyszóval a házasság gazdaságilag kifizetődő volt, hovatovább ez szempontként jelent meg a párok életében.

Már gazdaságilag sem kifizetődő a házasság

Már gazdaságilag sem kifizetődő a házasság

Ezért házasodunk ma

Pontosabban inkább miért nem házasodunk ma? A közgazdász szerint azért, mert a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom lehetővé tette, hogy egy nő vagy egy férfi már nem csak együtt lehet sikeres, hanem külön-külön sem lesz elesett. Ezáltal lehetőségük van karriert építeni, saját házat, autót vásárolni, és eltartani magukat úgy is, hogy közben egyedülállóak vagy nincsenek összeházasodva, mert gazdaságilag már nincsenek rákényszerítve erre a sokak szerint elavult, mások szerint azonban szent, sérthetetlen és még mindig hasznos együttélési formára. Röviden és tömören tehát ma már nem éri meg házasodni, hiszen így a saját vagyon, a saját értékek csak felosztásra kerülnek, így az emberek sokkal gyorsabban elérhetik a céljaikat egyedül, mint párban.

Ezen felül sajnos teljesen elfogadottá váltak a modern világban a vadházasságok, amelyeknek köszönhetően tulajdonképpen teljességgel értelmetlenné váltak a papírral hitelesített formák, holott ez bizonyos esetekben nem csak nagyobb biztonságot nyújt a feleknek, hanem életre szóló emlékeket, hovatovább a hagyományok tiszteletét, amit a multikulturalizmus olyannyira lerombolt az utóbbi években, hogy egyre többen fordulnak el akár vallási, akár családi tradícióiktól is. Ez pedig a házasságok számának drasztikus csökkenésében is megmutatkozik!