Mi az a poszter tapéta és hogy kell felrakni?

Többféle módon is lehetőségünk van kidekorálni az otthonunk falát. Sokan a hagyományos festés mellett teszik le a voksukat, ám ez rettentő macerás dolog így télen, pláne akkor, ha nem is értünk igazán hozzá. Persze meg lehet fizetni a mesterembereket is, viszont más módszerrel költséghatékonyabban varázsolhatunk falainknak új dizájnt. Mintás képekkel a falakon igazán egyedivé és élettelivé varázsolhatjuk az otthonunkat.

A falak díszítése

Falat festeni rémálom lehet, főleg, ha a festék nem egyenletesen oszlik el, és csíkos marad a fal. Ráadásul a kész mű teljesen egyszínű (jó esetben), semmi minta vagy érdekes textúra. Akik ilyesmire vágynak, különleges textúrára, mintákra, azoknak a tapéta az ideális társa. Ugyan tapétázni télen is lehet, de azért számolni kell azzal, hogy a költségeink meg fognak növekedni a falak és a tapéta szárítása miatt.

Akár egy vízesés is beköltözhet a lakásunkba

Akár egy vízesés is beköltözhet a lakásunkba

Poszter tapéták

A poszter tapéták segítségével nagyon egyedi, mintás, színes képeket rakhatunk fel a falainkra, és tehetjük velük különlegessé a lakást. Vannak olyan szobák, amelyekben nem mutat jól egy színes, mintás fal, de aki fiatalos otthonra vágyik, vagy egyszerűen csak szeretné egyedi mintázattal feldobni a falait, azoknak tökéletes választás lehet.

A képek száma végtelen, szinte bármilyen mintát, színt és alakzatot meg lehet találni a poszterek között.

A poszter tapéta felrakása

Az ilyen típusú tapéták több részből állnak, általában 4-6-8 vagy 10 részesek, de vannak ettől eltérőek is. Minden poszter tapéta más és más, típustól függően másképp kell őket felhelyezni a falakra. Egyes tapétatípusoknál magára az anyagra kell felvinni a ragasztót, másik típusoknál pedig a falra. Érdemes mindig ajtónál vagy ablaknál kezdeni. Ha nagyon bizonytalanok vagyunk a függőlegességet illetően, rajzolhatunk segédvonalakat a falra. Vigyük fel a ragasztót vagy a falra vagy a tapétára, az erre vonatkozó információkat a tapéta tájékoztatójának tartalmaznia kell. Nagyon fontos, hogy alaposan kenjük fel a ragasztót mind a tapétára, mind a falra, ha kimaradnak részek, akkor nem fog megfelelően odatapadni. Arra azért vigyázzunk, hogy túl sok ragasztót se kenjünk fel. Ha ilyesmi történne, akkor minél előbb itassuk fel a felesleges ragasztót.

A simításhoz érdemes különféle eszközöket, például simítót vagy kefét, hogy egyenletesen és púpoktól mentesen tapadjon a papír a falra. Gondosan, folyamatosan ellenőrizve ragasszuk fel a csíkot a falra, mindig nézzük, hogy a tapéta függőlegesen van-e, vagy sem. A tapétát simítsuk végig, fentről és középről kezdve haladjunk.

A következő tekercset hasonló módon kell a falra helyezni, mint az elsőt. A második tapéta pontosan illeszkedjen az elsőhöz. Ha vannak olyan részek, amelyek kilógnak, akkor azokat a tapéta megszáradása után vágjuk le.

Amennyiben bizonytalanok vagyunk a felhelyezéssel, inkább kérjük szakember segítségét, és akkor biztosan szép lesz a végeredmény.