Miért kerül pénzbe a fogászati ellátás?

A fogorvosoknak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adja a fizetést, mégpedig a kezelések bonyolultságától és költésétől függően pontozva. Ezeket a pontokat számolják át forintra, és a fogorvosok így kapják „kezükbe” a fizetésüket. A megkérdezett összes fogorvos szerint ebből az összegből lehetetlen fenntartani a praxisukat: hiszen egy páciensre évi 2500-2900 Ft jut, ami a piaci ár ötödének felel csak meg, de a gazdaságos fennmaradáshoz szükséges létminimumnak is csak a fele.

Ez nagyjából annyi pénzt jelent, hogy minden betegnek éves szinten egy tömést áll az állam.

Aki csak alapellátást végez, és egyetlen egy praxist vezet, az nagyjából 270 ezer forint állami támogatásra számíthat havonta. Ebből kell levonni a rendelő bérleti díját, az anyagköltségeket és a rezsidíjat is. Ezen felül ebből az összegből kapja a szakasszisztens is a havi fizetését. Egy asszisztens még minimálbérre bejelentve is majdnem eléri a kapott összeg kétharmadát.

Így pedig már majdnem ott vagyunk a 270 ezer forintos összegnél, és az orvos nem tudott haza vinni egyetlen forintot sem. És akkor szó sem volt a folyamosan bővülő kínálatról, felszerelésekről, az esetlegesen fellépő hibásodásokról, ügyvédi díjakról.

Mi az a „Fogászati turizmus”?

A fogászati turizmusra hivatalosan definíció nincsen egyelőre, mégis egy létező jelenség amely már egy jó ideje napvilágot látott. Jelentése leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az ember állandó lakhelyének elhagyása azzal a céllal, hogy az utazóként, a megszokott egészségügyi rendszeren kívül vegyen részt a kezelésen. Az úgynevezett „fogturisták” különböző indokokra hivatkozva kelnek útra.

Leggyakoribb eset, hogy valamilyen ok miatt (például hosszú várakozási idő, a kezelések magas ára, az orvos tudásának hiánya) a lakhelyétől messzebben elérhető fogászati rendeléseket keres fel, esetleg idegen országokba utazik ezért.

Ha a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fejlett országokat említő listáját megvizsgáljuk, akkor megtalálhatjuk azokat az országokat amelyeknek lakói a mi országunkba járnak kezelésekre.