Vajon hol találták fel a világ első redőnyét?

Ma már teljesen természetesnek tartjuk azt, hogy ha besüt a nap és zavar minket, akkor odasétálunk az ablakhoz és egyszerűen leengedjük a redőnyöket. Régen azonban ez nem volt így, noha az emberek már abban az időben is minél komfortosabbá szerették volna tenni otthonaikat.

Az ablakok gyártása után komoly problémát észleltek az emberek, ez pedig az volt, hogy az üvegfelületeken keresztül, jobban felmelegedett a helyiség, ez pedig a nyári időszakban sok kellemetlenséget okozott. De ablakra és fényre természetesen szükség volt. Legelőször pedig az ipari épületek és az irodaházak számára kellett biztosítani a megfelelő árnyékolást. A redőny elődeként az úgy nevetett zsalugátereket használták, ám ennek mozgatása igen nehézkes volt, hiszen maga az eszköz is nagy súllyal rendelkezett.

Hamar népszerű lett a redőny világszerte

A világ legelső redőnyét Németországban, Esslingen városban találták fel, egy asztalos készítette el az 1800 évek közepe táján. Ez a redőny nagyon egyszerű változata volt, mely lazán egymáshoz kapcsolt falécekből állt össze. A mai időnkben pedig nem is épül olyan ház Németországban, ahol ne szerelnének fel redőnyöket az ablakokra. Igaz, ez az egyszerű fa szerkezetet azóta leváltotta egy erősebb, jó hang és hőszigetelő alumínium redőny.

Vajon hol találták fel a világ első redőnyét?

Vajon hol találták fel a világ első redőnyét?

Hazánkban a kiegyezést követően kezdtek el egyre népszerűbbek, lenni a redőnyök és szép lassan minden jobb anyagi helyzettel rendelkező család szereltetett az ablakaira redőnyt. Ezen a szerkezetek fém sínekben futnak fel és le és Budapest épületein ma is találkozhatunk még velük.

Azonban egy idő után, a II. világháború idejében azonban elkezdett csökkenni a redőny népszerűsége, ez pedig azért következett be, mert az anyaghiány miatt egyre silányabb redőnyök készültek el. De ezután hamar beindult újra a redőnygyártás, a lakásépítésnek köszönhetően, az emberek egyre jobban rájöttek arra, milyen sok előnye van ennek a szerkezetnek.

Ebben az időben lucfenyőből gyártották őket, de az 1970-es években betiltották a faredőnyök használatát. Ekkor ugyanis már kezdett megjelenni világszerte az igen népszerű műanyag redőny. Napjainkban pedig már bármilyen méretű ablakra, de akár még ajtóra is lehet redőnyt szereltetni, mi magunk válasszuk ki az anyagát, színét és a típusát is.