Magyarország a világ egyik legnyitottabb országa

Magyarország egy kis, nyitott gazdaság. Minden nemzetközi írásban ezzel a mondattal futunk össze. Hiszen mi is indokolhatná jobban azt, hogy miért is fontos a magyar gazdaság megértéséhez a nemzetközi kapcsolatok módszereit használni? De mit is jelent ilyenkor a nyitott szó?

Hosszú évtizedeken keresztül a nyitottság alapvetően a gazdasági külkereskedelmen jelentkezett országunkban. Minden más gazdasági külkereskedelmet szigorú törvények szabályozták.

Az elmúlt években a hazai export és import értéke megközelítette a GDP értékét, ez azt jelenti, hogy a mutató értéke igen közel van a felső határhoz. A külföldi értékesítéseink, illetve a vásárlásaink összege megközelíti a gazdaság által megtermelt értékek kétszeresét.

Milyen előnyöket jelent ez egy átlag ember számára? Miket tehetünk meg, amit más országokban tilt a törvény?

Amíg Amerikából korábban Donald Trump két kínai telefongyártó óriást, a Huawei-t és a ZTE-t is kitiltotta, addig ezek könnyedén elérhetőek voltak erre az időszakra is nálunk. Az elnök a döntését egyszerűen nemzetbiztonsági okokkal magyarázta. Valljuk be őszintén, hogy a többi típus gyártóinak ez igazán kedvező lehet. Ha a politikai hátteret nem is feszegetjük, akkor is egy amerikai gyökerű telefongyártó cégnek ez a döntés hatalmas segítség lehet.

De miért jó Magyarországon? Amíg vannak országok ahova néhány márkát nem enged be a kormányfő, addig Magyarország elkerülte ezeket a tiltásokat. Nálunk továbbra is elérhetőek a Huawei készülékek, mint a Honor, Lenovo, Xiaomi, Doogee típusok. Csak az igényeink és a pénztárcánk szab határt a döntésünkben. Sőt a KínaiBázis weboldalán olyan szűkítési lehetőség is van, ahol külön tudjuk beállítani a készülékekkel szemben felállított igényeinket.

Például a kijelző nagysága, tárhely mérete vagy akkumulátor kapacitása. Ezeket beállítva nem kell órákat keresgélni egy termék között sem. Bár napjainkra a gazdasági nyitottság a külkereskedelemnél messze többet jelent, mégis érdemes egy kicsit erre az irányra szűkíteni a nyitottság jelentőségét és előnyét.