Továbbra is zuhanóban vannak a PC eladások

Mióta a hordozható készülékek, de főként az okostelefonok elterjedtek a piacon, a számítógépek, valamint a hozzájuk kapcsolódó hardverek eladásai drasztikus csökkenésnek indultak világszerte.

Ennek a háttere nyilvánvaló, hiszen amennyiben valaki egyetlen készülékkel képes elérni mindent, ezáltal tud vele telefonálni, internetezni, meg tudja nézni általa közösségi oldalait, levelezését és kedvenc online magazinjait, akkor nyilvánvaló, hogy nem akar egy drága PC-t is beszerezni, amit legfeljebb csak az összetettebb feladatok elvégzésére használna.

Kisebb a csökkenés, de érzékelhető

A hardveres piac a fenti folyamat következtében évek óta lejtmenetben van, ami igaz volt 2016 második negyedévére is, hiszen bár még mindig nagyon sok asztali számítógépet és laptopot visznek haza világszerte az emberek, sőt mi több, a várakozásokhoz mérten sokkal alacsonyabb mértékű volt a piac csökkenése is, a tendencia azonban határozottan tovább folytatódott.

Az IDC által közölt jelentések szerint 2016 második negyedévében világszerte 62,4 millió számítógép került leszállításra, amit bár a Gartner egy tizeddel kevesebbre becsül, a több mint 62 milliós összeg így is mindkét elemzőtársaság szerint megállja a helyét. Mindemellett a két cég abban is egyetért egymással, hogy 2015 hasonló időszakához viszonyítva az emberek sokkal kevesebb számítógépet vittek haza, de a rossz hírek mellett akad azért jó is, hiszen Amerikában a hivatalos adatok alapján, ha csak kicsivel is, de növekedni tudtak a PC-s hardverek eladásai, amit sem az IDC, se a Gartner nem tud megmagyarázni.

Továbbra is zuhanóban vannak a PC eladások

Továbbra is zuhanóban vannak a PC eladások

Szintén jó hírnek tekinthető továbbá, hogy részben ennek is köszönhetően a korábban az IDC által előre jelzett 7,4 százalékos piaci csökkenésből csak 4,5 százalék valósult meg, ami messze alulmarad a Gartner 5,2 százalékától is, akik a pontatlanságot a Chromebook megjelenésének rovására írták, ezt ugyanis korábban nem számolták bele az előre jelzésekbe.

A jövőben jelentősebb növekedés is várható

A statisztikák szerint egyébiránt a második negyedévben a Lenovo-nak sikerült elérnie a legjelentősebb fejlődést a számítógépgyártók közül – legalábbis az anyagiak tekintetében –, majd őket a dobogón a HP és a Dell követett. Az első ötbe azonban még bekerült az ASUS, majd végül természetesen az Apple is, akik a Macintosh révén még mindig jelentős szegletét uralja a teljes piacnak.

Az elemzőtársaságok szerint azonban a fenti eredmények ellenére sem érdemes még temetni a PC-s iparágat, hiszen az előttünk álló hónapok, de főként az év második fele még igazán lényeges és jelentős fordulatot is hozhat. Ez sokak szerint elsődlegesen annak köszönhető, hogy a Microsoft a történelemben először ingyenessé tette a Windows operációs rendszert – egészen pontosan a Windows 10-et –, amelyet bárki szabadon frissíthet, ha rendelkezett már korábban valamelyik régebbi változattal.