A közép-európai bankok még mindig nyereségesebbek a nyugatiaknál

A gazdasági válság olyannyira átalakította az európai bankszektort, hogy elemző legyen a talpán, aki néhány hónapnál távolabb előre meri jelezni az alakuló helyzetet. Noha az utóbbi hónapokban a szegmens megnyugodni látszik, ellenben a devizahiteles csődök, a forintosítás és az egyéb tényezők továbbra is bizonytalanságot eredményeznek.

Éppen emiatt volt kiemelten meglepő az a bejelentés, amely egy régiós elemzés alapján azt taglalta, hogy a keleti- és a közép-európai bankszektor jelenleg sokkal nyereségesebb a nyugat-európai szegmensnél. Az elmúlt évek helyzetéhez mérten ez rendkívül meglepő bejelentés, ellenben sok jót is sejtet a jövőre nézve, hiszen a hitelállomány mérsékelt bővülését idézheti elő, illetve javulást eredményezhet néhány régiós országon belül a teljesíthetetlen hitelek tekintetében is.

Kétszeres ráta a nyugati és a keleti bankok között

A legfrissebb statisztikák szerint a Közép- és Kelet-Európában elhelyezkedő bankok sokkal jövedelmezőbbek jelenleg is nyugati társaiknál, és ez a képességük olyannyira stabilizálódott az utóbbi években, hogy minimális csökkenés mellett is vélhetően hosszabb távon fenntartható marad. Tény és való, hogy voltak lényegesen jobb időszakok is, így például a válság előtt, de a különbségek a két kontinensi régió között ugyanúgy megfigyelhető volt már akkor is. Hogy milyen mértékű csökkenés tapasztalható, azt nagyszerűen mutatják az alábbi számok. A 2006-os és a 2008-as esztendő között, avagy a válság begyűrűzésének évében az itteni bankok eszközarányos megtérülése – ez a legjobb mérőszám a fentiek kimutatására – 2 százalékos volt.

Ez 2010 és 2014 között 1,4 százalékra csökkent, majd idén és várhatóan jövőre is 0,8 százalékot tesz ki, de az orosz helyzet nemléte esetén bőven 1 százalék feletti értéket mutatna. Ezzel szemben a német és az osztrák bankok ugyanebben az időszakban 0,4, az olasz pénzintézetek pedig mindössze 0,2 százalékos szintet értek el ugyanezen a téren.

A közép-európai bankok még mindig nyereségesebbek a nyugatiaknál

A közép-európai bankok még mindig nyereségesebbek a nyugatiaknál

A szakértők a rendelkezésükre álló adatok alapján egyébiránt úgy vélik, hogy a közép- és kelet-európai bankszektor teljes bevételének több mint kétharmadát ma az általános banki tevékenységek adják, vagyis az úgynevezett nettó kamatbevétel. A jövőben azonban a piac működőképességének fenntartásához szükség lesz változásokra. A növekedéshez például feltétlenül növelni kell majd a díj- és jutalékalapú bevételi forrásokat, hiszen csak ezzel érhető el jelentős mértékben a bankok jövedelemtermelő képességének fellendítése, ami kiemelten fontos a jövőbeni sikerek, illetve a szektor életképességének fokozásához. A szakértők ugyanakkor úgy tartják, hogy a jövőben továbbra is a hitelek maradnak majd a legfontosabb banki termékek, ezen a téren tehát változás nem tapasztalható majd, ellenben a különféle kölcsönök fajtáiban már számíthatunk rangsorolási változásokra.

Kitekintés a jövőre

Szintén a szakemberek úgy vélik, hogy a régi jelenleg is gazdasági fellendülést él át, ami a recesszió után már éppen időszerű volt. Ennek köszönhetően arra számítanak, hogy a hitelezés, ha mérsékelt ütemben is, de felfut majd a jövőben. Ez a gyakorlatban azt jelenti a várakozások szerint, hogy a környékbeli régiókban idén több mint 5, a jövő esztendőben pedig közel 8 százalékos lehet a hitelezés növekedése, ami komoly reményt jelent a bankszektor helyrerázódása kapcsán. Természetesen ez az érték országonként jelentős eltérést mutathat, de regionális szinten ezt az átlagot remélik a szakértők.