Miután szó szerint világszerte szárnyalnak a PS4, avagy a Sony újgenerációs konzoljának eladásai, várható volt, hogy az Xbox One-nal vívott csatában egyrészt a japánok felül tudnak emelkedni, másrészt pedig videojátékos részlegük hosszú évek óta ismét az egekben szárnyal majd. Az elméletet pedig végül a gyakorlat is igazolta, miután a Sony nyilvánosságra hozta legfrissebb üzleti jelentését.
Visszaesés az utolsó negyedévben
Noha a 2015 januárjától egészen márciusig tartó időszak nem sikerült túl erősre a Sony videojátékos részlegének, mint például egy évvel ezelőtt – ez érthető, hiszen egyrészt csak a negyedév végére érkeztek meg az olyan húzócímek, mint a The Order 1886 vagy a Bloodborne –, a Game & Network Services így is bőven nyereséget termelt. Ebből kifolyólag megtudtuk, hogy a divízió március 31-ig bezárólag 401 millió amerikai dolláros profittal tudta lezárni a teljes üzleti esztendőt, ami mellé 33 százalékos bevétel-növekedés társult. A cég ugyanakkor a teljes üzleti évben összesen 126 milliárd jent veszített a teljes üzletág tekintetében, hiába hozott nekik a játékos részleg – főként a PlayStation branddel – 48,1 milliárd jenes profitot.

Nyereséges üzleti évet zárt a Sony videojátékos részlege
A siker hátterében természetesen ezúttal is a PlayStation 4 konzol áll, ami a Sony eddigi legsikeresebb videojátékos terméke, így eladásai, fogadtatása és lehetőségei bőven meghaladják a PlayStation 2-t, amit sokan úgy véltek, hogy nem tud majd megugrani a japán cég. A sikert mi sem bizonyítja jobban, minthogy a teljes üzleti esztendő során a Sony 15 millió PS4-et küldött a boltok polcaira – tehát leszállított mennyiségről beszélünk –, ebből kifolyólag jelenleg összesen 22,3 milliónál tart a konzol világszerte, ami alig másfél évvel a megjelenés után hihetetlen teljesítmény.
Mindeközben természetesen csökkentek az előző generációból ránk maradt PS3 és PS Vita eladásai, így az utolsó negyedében mintegy 400 ezret küldtek a boltokba előbbi, és 450 ezret utóbbi konzolból, ami egységesen közel 40 százalékos visszaesés mindkét masina tekintetében.
Jó kilátások a jövőre nézve
Ha a teljes üzleti esztendőt nézzük, a tavalyi veszteség után a Sony ugyebár idén nyereséggel zárta a negyedévet a közel 15 milliós PS4 miatt, ami 97 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A PS3 és a PS Vita eladásai természetesen a teljes pénzügyi esztendő eredményeinek tekintetében is csökkenést mutattak, így PS3-ból a négy negyedév során 3,1 millió, PS Vitából és PSP-ből pedig 3,3 millió példányt küldtek a boltokba. Előbbi esetében ez 56, utóbbiaknál pedig 20 százalékos csökkenés.
A Sony ezek után nagy reményekkel néz a jövőre, így a japánok arra számítanak, hogy az áprilisban megkezdődött aktuális üzleti esztendőben legalább 16 millió PS4-et küldenek majd a boltok polcaira, vagyis közel 1,5 millióval többet, mint egy évvel korábban. Ha ez megvalósulna, az üzleti év végére a PS4 eladásai már a 40 millióhoz közelítenének!