Egy friss kapcsolatban még nem okoz gondot a pénz, hiszen a felek csak a randik alkalmával találkoznak, és még mindig divat, hogy a mozit, az éttermet vagy a kávét az urak fizetik. Ha viszont már egy ideje együtt járunk, sőt, akár már együtt élünk, akkor a pénzkérdés óhatatlanul is felüti a fejét, és bizony, sokszor vezet vitákhoz.
Mielőtt összeköltözünk a párunkkal, nem árt tisztázni az anyagi dolgokhoz fűződő fontos kérdéseket. Ha eddig nem került szóba a keresetünk, akkor az összeköltözés előtt mindenképp érdemes erről beszélni.
Mert ugye ha együtt élünk, akkor a rezsi, esetleg az albérlet díj közösen fizetendő, bár akadnak párok, akik úgy döntenek, hogy a lakhatás az egyik fél költsége, a bevásárlás pedig a másiké. Igen ám, de lehet, hogy mi kevesebbet keresünk a párunknál, és nem fér bele, hogy minden héten megvegyük azokat a méregdrága ételeket, italokat, melyekhez szokva van.
Esetleg vitás lesz a rezsi kérdése: miért zuhanyzunk olyan sokat, vagy fürdőzünk a kádban, magas lesz a vízszámla, esetleg az égve maradt lámpák miatt lesz magas a villanyszámla.
Nem csak a keresetkülönbség okozhat gondokat, de az eltérő költési szokások is
De nemcsak az okozhat gondot, hogy az egyik fél kevesebbet keres, a másik pedig többet. Ha valaki, a magas fizetése miatt hozzá van szokva ahhoz, hogy bármit megvehet, bárhová elmehet, meglepődik, ha a párja ezt nehezményezi, mivel ő eddig ezt nem tehette meg.
Persze rá lehet vágni, hogy jó, akkor majd én fizetem, de ebből meg olyan viták kerekedhetnek, hogy bezzeg mindig én fizetek.
Az ilyen viták elkerülése érdekében mindenképp célszerű tisztázni, hogy ki mennyit keres, általában mire költ, milyen hobbija van, amit fedez, és a jövőben hogyan is tervezzük ezeket a költségeket állni. Közös kassza legyen, és akkor minden költség közös, vagy elosztjuk a megélhetés költségeit, a maradék pénzét meg mindenki úgy költi el, ahogy akarja?
Egyik megoldás sem jó vagy rossz, csak egy döntés, amit mindenképp tisztázni kell, mert a viták komoly gondot okozhatnak egy kapcsolatban. Stresszhez, önértékelési zavarokhoz, teljesítmény problémákhoz vezethet, de akár szakításhoz is.