Tényleg jogász túlképzés van ma Magyarországon?

Rengeteget olvashatunk arról, hogy túlképzés van jogászokból ma Magyarországon, de ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. Az viszont tény, hogy a kormány a jogász képzést felvette arra a listára, ahol központilag meghúzott ponthatárok vannak. 460-at kell elérnie annak, aki ügyvéd akar lenni.

460 vagy önköltség

A kormány pár éve úgy döntött, néhány szakra nem lehet államilag finanszírozott képzésre jelentkezni, köztük volt a jogi képzés is, majd meghúzták a határt száz főre. Később ezt az ötletet elvetették, lett jogász állami képzés, de központi ponthatárral. A most érvényben lévő négyszázhatvan pont elég sok, sima jeles középszintű érettségivel maximum négyszázat lehet összegyűjteni, mindenképpen kell extra pontokat bezsebelni ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöjjön valamelyik jogi kar. Emelt szintű érettségi és nyelvvizsga, vagy egyéb plusz pont kell ahhoz, hogy ne kelljen öt éven át súlyos százezreket fizetni.

Rengetegen akarnak jogi diplomát szerezni, állítólag emiatt került erre a listára a jogász képzés, hogy ne induljon államin, így talán megfékezik a túl sok kitermelést.

Egyáltalán nem igaz, hogy túlképzés van ma Magyarországon, jó jogászoknak mindig lesz hely

Egyáltalán nem igaz, hogy túlképzés van ma Magyarországon, jó jogászoknak mindig lesz hely

Tényleg túltelítettség van?

Míg 2002-ben mintegy 1870 jogászt vettek fel államilag támogatott helyre, addig 2011-re ez a szám lecsökkent 800-ra, a központi ponthatár miatt pedig még kevesebbet fognak idén is felvenni. A szám tehát csökkenő tendenciát mutat, ráadásul a frissen végzett államis jogászok nem is nagyon fognak tudni kimenni külföldre, hiszen aláíratták velük a röghöz kötési szerződést, mely szerint a képzési idő kétszeresét mindenképpen Magyarországon kell ledolgozniuk, különben vissza kell fizetniük a tandíjat. A jogi képzés osztatlan, tehát öt éves, azaz a végzéstől számított húsz éven belül tízet mindenképpen Magyarországon kell ledolgozniuk.

2012-ben az ELTE rektora az Eduline-nak kijelentette, hogy egyáltalán nincs túltelítettség a jogi szektorban, képes felszívni a frissen végzett jogászokat a közszféra és a versenyszféra. Az Fn állítása szerint a jogászok álláskeresési ideje átlagosan 4-5 hónap, bár volt olyan egyetem, aminek a papírjával másfél év volt megtalálni az álommunkát. Az álláskeresők nagyjából fele-fele arányban helyezkedtek el a közigazgatásban és a versenyszférában, például ügyvédi irodánál. A pályaelhagyás elég alacsony százalékú, a végzettek 4-6%-a érvényesül nem jogi területen. Nem nagyon jellemző a külföldre telepedés, 2008-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán a végzettek tizede ment külföldre dolgozni. A röghöz kötés azonban várhatóan csökkenti majd a kivándorlási kedved, ráadásul egy jogásznak, akinek nincsenek kellő európai jogi és nemzetközi jogi ismeretei, egy idegen országban sokkal nehezebben boldogul jogi területen, mint más szakmában dolgozók.